7.rész

Elindultam az istálló felé nyomomban Jake-el és Mítosszal. A Mítosz számára előkészített bokszhoz vezettem és megmutattam neki az egész istállót. Megmutattam a szerszámost, ahova időközben Amy és Bob bepakolták a felszereléseket. Aztán a takarmányos felé vettünk utunkat, majd a karámok felé, ahova már Amy is velünk tartott. Időközben Bob elhajtott, és megbeszélte Jake-el, hogy majd jön érte a megbeszélt időpontban. A lovak békésen legelésztek a karámban, de mikor odaértünk Főnix egyből felém ügetett.
-És hát ő itt Főnix, az én kis lovacskám… vagyis… majdnem lovam. – néztem mosolyogva Amyre.
-Igazából mondhatnánk, hogy Főnix a te lovad. Te gondozod, csak papíron a mienk. – mondta Amy.
-Gyönyörű ló. – jegyezte meg Jake, miközben megsimogatta Főnix homlokát. Ezalatt Héra is odacammogott hozzánk. Héra egy apró termetű kanca volt, akit Amy imádott, hiszen ő volt az első lova. Mostanra már nem nagyon lovagolta, mert Héra eléggé öreg volt, de attól függetlenül imádnivaló. Amy megdörzsölgette az orrát, és hozzánk fordult.
-Nincs kedvetek egy kis lovagláshoz? Megmutathatnánk Jake-nek a környéket.
-Nagyszerű ötlet – helyeslek – bár nem tudom mennyire viselte meg Mítoszt az utazás. Lehet, hogy jobb lenne még csak délután menni, és először összeismerkedtetni a többi lóval. – mondtam.
-Rendben, akkor hozzuk ki a másik karámba, hogy ne legyen probléma. Ellenőriztem a kerítést, szóval kihozhatjuk, ha gondolod Jake. – mondta Amy.
-Rendben, egyetértek. – helyeselt Jake és elindultunk vissza az istálló felé.
Mítosz nyugodtan álldogált a bokszában, miután felfedezte az itatót, és a boksz minden egyes szegletét. Ahogy odaértünk Egyből Jake-re szegezte a tekintetét, majd miután Jake megpaskolta széles, izmos nyakát, ránk is vetett néhány pillantást.
-Néha bizonytalan az emberekkel kapcsolatban. – mondta Jake még mindig kezét a ló nyakán tartva. – Ahonnan elhoztuk… hát… nem volt kifejezetten barátságos hely. Nekem is beletelt  egy kis időbe míg egyáltalán közelébe mehettem. Mindig sunyított és bizonytalan volt. De aztán megkedvelt, elfogadott és már fel is ülhettem a hátára, de ez eléggé hosszú folyamat volt.
-Nekem eléggé barátságosnak tűnik. – mondtam Mítoszt fürkészve.
-Hát igen… nem is értettem. Mármint… mikor elszabadult a lószállítónál. Még apát se engedi néha a közelébe, nem hogy egy idegent. És még engedelmeskedni is engedelmeskedett. – mondta Jake. Próbáltam felidézni az egy órával ezelőtt történt jelenetet, és valóban. Mítosz nagyon barátságosan viselkedett velem, már ha mondhatjuk  azt barátságosnak, hogy egy ló elszabadul… de utána tényleg követett és nem láttam rajta semmi ellenségeset, csak azt a tiszta, sötét, pajkos szemét. Gondoltam Jake csak túloz egy kicsit.
A következő pillanatban azonban amikor Amy felemelte a kezét, és Mítosz felé közelített vele, a ló hátracsapta a fülét, és kivillantotta fogait. Amy elkapta a kezét, és ijedten nézett ránk.
- Sajnálom. – mondta Jake. – mondtam, hogy nem bírja az idegeneket. –mondta kissé sértődött hangon. Amy értetlenkedve nézett rám, és ekkor rájöttem, hogy Jake mégse túlzott.

6.rész

Lehuppantam Amy mellé a padra és felkaptam Főnix nyergét. Főnix volt az úgynevezett lovam, bár nem volt papíron az enyém. Amikor átjöttem Amy-ék istállójába az első pillantásra beleszerettem a lóba. Imádtam a sárga lovakat, bár nem a színe fogott meg, hanem inkább a hatalmas, kedves barna szempár, amivel engem fürkészett. Főnix nem volt a legkönnyebben kezelhető fajta. Mindig is a hangulatától függött, hogy ő most együtt akart-e velem dolgozni vagy sem, és ezt általában elég gyakran a tudtomra is adta. Az elején nem nagyon bírtam makacs természetével, de magával ragadott, így nem adtam fel, még többet voltam vele, és gyakoroltunk, már amennyire a suli mellett volt rá időm. Főnix nagyszerűen fejlődött az idők során, de nem tudtam és nem is akartam kinevelni belőle a makacsságát. Ettől volt az én kis szeretnivaló lovam.
Teljesen belefeledkeztem a gondolataimba, így észre se vettem, hogy Amy felállt, és a kapu felé indult.
- Emma… gyere már, megérkeztek. – sürgetett barátnőm.
Félretettem a fényesre pucolt nyerget, és elindultam Amy után.
Egy fekete terepjáró érkezett, mögötte egy lószállító kocsival. Lassan begördültek az udvarra a hatalmas monstrum, és a sofőr leállította a motort. Ebben a pillanatban hatalmas zörej hallatszott az utánfutóból. Paták csattantak az utánfutó oldalán és egy hatalmas nyerítés zengte be az udvart. Két ember kipattant a kocsiból, és a lószállító felé rohantak. Alig hittem a szememnek, de nem mélázhattam el, mert addigra már levágódott az utánfutó hátulja, és kihátrált belőle egy éjfekete óriás. A hatalmas ló fellökte gazdáját, akinek kicsúszott a kezéből a vezetőszár. A ló felágaskodott, így 180 cm-e megduplázódott, és szinte felém tornyosult. Mikor leért a talajra elindult felém, igazából nem is nagyon értem, hogy hogyan sikerült összeszednem a gondolataimat, és megmozdulni. De elkaptam a vezetőszárat, és sikerült féken tartanom az állatot. Megfogtam kötőfékét, és láttam szemében, hogy élvezi a játékot. Megveregettem izmos nyakát, és visszavezettem őt gazdájához.
- Ezt tegnap valahogy elfelejtetted közölni, vagy csak én emlékszem rosszul? – kérdeztem kaján vigyorral az arcomon, ugyanis Jake állt előttem. Kezébe nyomtam a vezetőszárat, és vártam a magyarázatot.
-Gondoltam jó kis meglepetés lesz. És hát… sikerült is nemde? – ezúttal ő is felvette a sejtelmes mosolyt arcára.
Ránéztem Amy-re aki nem nagyon értette, hogy mi is folyik körülötte, úgy gondoltam épp itt az ideje beavatnom a dolgokba.
- Amy, ő itt Jake. Tegnap futottunk össze, nagyon nincs kibékülve az utcanevekkel, és a navigációval. – nevettem először Amy-re majd Jake-re.
- Hát… fogalmazhatunk így is. Szia Amy. Először is bemutatnám Bob-ot. Apa, ő itt Emma, és hát… Amy. – mutatott be minket Jake apjának.
- Sziasztok lányok. Remélem nem érkeztünk túl korán, csak késésben vagyok. Megmutatnátok, hogy hol tudom lepakolni a felszereléseket? Aztán nekem mennem is kell. – mondta, miközben elindult az utánfutó felé.
- Persze, máris mutatom, merre van a szerszámos. – mondtam Amy, azzal felvette az ápolódobozt, és egy nyerget, és elindult az istálló felé Bobbal.
- És ki ez a gyönyörűség? – kérdeztem Jake-t.
- Ő itt Mítosz, az én kis lovam a maga 180 centiméterével. – mondta nevetve. – meg tudnád mutatni a bokszát?

5. rész

Másnap reggel rögtön felpattant a szemem. Ahogy megpillantottam az órát, kiugrottam az ágyból és rohantam le a lépcsőn.
-Anyaa! – kiáltottam. – Ébredj! Megígértem Amynek, hogy korábban kimegyek segíteni, el kéne vinned, és… egy kicsit elaludtam, vagyis… elaludtunk. – az utolsó szavakat már a fürdőszobából kiabáltam ki neki, reménykedve, hogyha elég gyorsak leszünk még időben odaérünk, bár ez reménytelennek tűnt, ugyanis fél hét volt, és az út kb. egy fél óra.
-Jó reggelt Emma… vagyis jobbat. – kászálódott ki anya a szobájukból köntösben kócos hajjal, és szinte még csukott szemmel.
-Bocsi, hogy csak most szólok de megígértem Amy-nek, hogy korábban kimegyek és segítek neki az istállóban. Egy új lovas érkezik. – mondtam immár fogkrémtől habzott szájjal.
-Oké, te csak készülődj, gyorsan összedobok egy szendvicset, aztán indulhatunk is. – azzal eltűnt a szobába, és pár perc múlva hallottam hogy a konyhában serénykedik.
Én ez idő alatt gyorsan összekötöttem hosszú hajamat, és újra felrohantam a lépcsőn, magamra kapva a  lovaglónadrágot, majd újra futottam le a konyhába. Felkaptam a cipőmet a chaps-et és a kobakot, majd követtem anyát a kocsi után.
-És hogyhogy ilyen korán kell Amynek a segítség? – érdeklődött anya, miközben indította a kocsit.
-Elvileg egy új lovas érkezik, és szeretnék, hogyha minden a rendben lenne, de csak Amy lesz ott, az anyukájának valami dolga van, az apukája dolgozik gondolom, és egyedül nem bírná. Szóval… segítek.
-Rendes tőled. – azzal kikanyarodott a főútra.
Az út többi része csendesen telt. Mindketten az utat néztük, és én elkezdtem fantáziálni. Egy újabb lovas érkezik. Igazából nem tudtam, hogy most örüljek-e ennek, vagy sem, de hát úgy is majd kiderül, hogy milyen lesz.
Hamarosan odaértünk. Kipattantam a kocsiból, megköszöntem anyának az utat, és már rohantam is az istálló felé. Ledobtam az egyik ládára a cuccomat, és elindultam megkeresni Amy-t.
-Szia! Ne haragudj a késésért. Egy picikét elaludtunk…
-Á, szia Emma. Semmi baj. Örülök, hogy itt vagy. – köszöntött mosolyogva, miközben a szalmát terítette szét az egyik bokszban. – Tudnál segíteni?
-Hogyne, hisz azért vagyok itt. – mondtam nevetve.
-Igaz. Szóval, először is … a lovakat már kiengedtem a mezőre, egy két boksszal már kész vagyok, de azt be kéne fejezni. Aztán felsöpörni, és ellenőrizni az itatókat. Főnix bokszában valami baj van vele, azt majd meg kell nézetni apával, szóval majd ha bejönnek, oda kell figyelni hogy legyen előtte egy vödör víz. Aztán meg kéne pucolni a szerszámokat. – adta ki az utasításokat Amy.
-Rendben, akkor befejezem a bokszokat, és közbe megnézem az itatókat.
-Rendben, én meg elkezdtem a szerszámokat, és ha végeztél felsöprök. -  mondta Amy és azzal elindult a szerszámost felé.
Átvettem tőle a talicskát, és a vasvillát, majd folytattam a munkáját. Kialmoltam az összes bokszot, majd friss szénát terítettem le. Közbe ellenőriztem az itatókat, de csak Főnix bokszában volt probléma. Ezután felkaptam a söprűt, és felsepertem a folyosót, majd csatlakoztam Amyhez az udvaron, aki épp Héra nyergét pucolta.
-Kész vagyok az istállóval. – mondtam mosolyogva. – Mikor érkezik az új lovas?
-Hát… nem tudom pontosan, de anya azt mondta, hogy addigra már itthon lesz.

4. rész

-De gyönyörű… - ámuldozott Jake az egyik pejen a karámnak támaszkodva.
-Igen, tényleg az. Ő itt Gyémánt, a lovarda büszkesége. – mondtam mosolyogva.
-Csak nem lovagolsz? – kérdezte, még mindig a lovat fürkészve.
-De igen, de nem itt. Volt egy kis összetűzésem a tulajjal, úgyhogy egy kisebb farmon lovagolok. Sajnos eléggé messze van, így csak hétvégén tudok kijárni, de akkor kb. az egész napomat ott töltöm.
-Miért? Úgy értem… mi történt, hogy elmentél? – Jake most már engem fürkészett.
-Ezt inkább most hagyjuk, mennünk kell lekésed a buszt.
Az út többi részét némán tettük meg. Épp hogy elértük a buszt, ami szinte már teljesen üres volt.
-Majd még látjuk egymást. – köszönt el Jake.
-Hogyne. Szia! – azzal bezárult a busz ajtaja, és eldöcögött.
Denyvel az oldalamon indultam hazafele. Úgy döntöttem, hogy most már nem az erdőn keresztül megyek, hiszen nagyon elrepült az idő. Már sötétedett, úgyhogy a kivilágított utcákon kezdtem el bolyongani.   Hamarosan haza is értem, de még nem volt otthon senki se. Denyt elengedtem az hátsó udvaron és friss vizet adtam neki, majd feltöltöttem az edényét egy kis táppal. Deny egyből habzsolni kezdett, de mielőtt még elmentem volna, rám nézett hálás szemével.
   Mikor beértem a házba felkaptam sarokba hajított táskámat és elindultam az emeletre, a saját kis birodalmamba. A szobám nem nevezhető nagynak, de nekem pont megfelelt. Felkapcsoltam az asztali lámpát, majd benyomtam cd lejátszón a play gombot, és máris felharsant kedvenc rock együttesem.
   Megpróbálkoztam a tanulással, de  hát mint általában nem mentem túl sokra. Megoldottam a matek és a kémia példákat majd úgy döntöttem mára elég ennyi. Inkább egy lovas magazin mellett döntöttem, amiből már csak pár cikk volt hátra. De erre se tudtam nagyon koncentrálni. Olyan furcsa érzésem volt. Érdekesen telt a mai napom, és igazából … nem tudom tudtam mit gondoljak. Jake nagyon kedves srác volt, és tök jól éreztem vele magam… de hogy a fenébe keveredett ide? …  és… hogy került az erdőbe? Annyira nem nehéz megtalálni azt a buszmegállót.
   Furcsa érzésem volt vele kapcsolatban, de lehet, hogy csak megkedveltem, és… ekkor megcsörrent a telefonom. Amy az.
-Szia Amy! – köszöntem.
-Hallo… Emma! Te jó ég halkítsd már le a zenét!- gyorsan a zenelejátszó felé nyúltam, és lecsavartam a hangot.
-Bocsi Amy. Mi újság?- kérdeztem mosolyogva.
-Csak azért hívtalak, hogy holnap ki tudnál jönni előbb az istállóba? Tudom, hogy nem jön előbb busz, de talán meg tudnád kérni anyukádat, hogy kihozzon.
-Öhm… persze, majd megkérdezem. De mi olyan fontos? – kérdeztem gyanakodva.
-Csak jön egy új lovas, és szeretném körbevezetni, de addigra anya szeretné, hogy minden tiszta legyen, de ő nem ér rá, épp hogy visszaér mire jön az újonc, és egyedül nem végzek. Claire nem tud jönni, megkérdeztem és nem érzi jól magát…
-Jól van, jól van. Megyek. És pontosan hányra is érjek oda?
-Hát…. Jó lenne, hogyha még 7 előtt kiérnél. Tényleg elég sok a munka.
-Okés Amy, akkor holnap 7-re kint leszek.
-Imádlak Emma, életmentő vagy. – lelkendezett barátnőm. – Szia Emma!
-Szia Amy- azzal letettem a telefont.
  Igazából nem bántam, hogy még több időt tudok eltölteni a farmon. Imádtam ott lenni, és Amyvel is mindig jól elvoltunk. Amy a legjobb barátnőm, egy osztályba is járunk, és a városban van egy kis farmjuk, aminél kellemesebb helyet nem is ismertem. Egyáltalán nem nagy lovarda, kevés lóval, de mégis … imádtam.

3. rész

Miközben az erdő felé tartottunk egyre jobban éreztem magam. Végre úgy éreztem, hogy nincs semmi problémám. Csak én vagyok, és a természet, na meg persze Deny, aki az út során minden egyes fatörzshöz odament, megszaglászta, majd újra visszajött mellém.
Időközben megérkeztünk az erdőhöz. Deny nagyon élvezte a sétát, néhol még látszott a tél maradványa, de Deny úgy érezte, hogy minden egyes hókupacot el kell pusztítania, úgyhogy mindegyikbe teljes erőből beleszáguldott, és heves csatát vívott vele. Ezen nevethetnékem támadt, és mivel Deny látta, hogy élvezem a produckióját, még röhejesebben produkálta magát.
Mosolyogva indultam tovább a sáros úton kutyámmal a nyomomban, aki időközben megunta a heves csatát, így hát inkább mellém szegődött. Megvakartam bundás hátát, és haladtunk tovább. Mivel egyre beljebb jártunk az erdőben, és hamarosan elértük a patakot, inkább pórázra kötöttem kutyámat, nem akartam, hogy a sűrű erdőben nagyon elkóboroljon.
Furcsa érzés kerített hatalmába. Pedig még itt, az erdő belsejében is éreztem a melengető napsütést, és a lágy szellőt. De mégis, valami nem stimmelt. Hamarosan mozgásra lettem figyelmes. Valaki jár rajtunk kívül az erdőben, ami ugyan nem volt lehetetlen, de egyáltalán nem volt gyakori. „ Biztos csak turisták…” gondoltam magamba. Deny-t magamhoz hívtam, bár pórázon volt, így nem történhetett semmi baj, de nem nagyon akartam összetűzésbe keveredni más kutyákkal, pontosabban nem akartam, hogy Deny összetűzésbe keveredjen más kutyákkal. Ettől függetlenül folytattam megszokott útvonalunkat az erdőben. Az alak egyre kivehetőbb volt, és be kell vallanom nagyon meglepődtem amikor megláttam.
- Szia… - köszöntem rá. – úgy látszik nem találtad meg a buszmegállót.
-Hát… amint látod. –nevette el magát.
- Azt hiszem innen nehezebb lesz kinavigálnom téged, de azért megpróbálhatom. – mosolyogtam rá. – amúgy Emma vagyok.
- Én meg Jake. És… hogyha az előző útvonalat nem tudtam megjegyezni, szerintem ez se fog sikerülni… - nevette el magát Jake. – Veled tarthatok?
- Hát persze. – feleltem, s azzal elindultam tovább az úton.
- De hogy keveredtél ide, be az erdőbe? Bocsi, de ehhez eléggé bénának kellett lenned, az erdő teljesen az ellenkező irányban van. – élcelődtem vele egy kicsit, de úgy látszott nem veszi zokon.
- Igazából annyira elbűvöltél, hogy elfelejtettem, hogy merre is kéne mennem. – vette át a labdát Jake.
- Óhh… - hát csak ennyit sikerült kinyögnöm és éreztem, hogy fülig vörösödök, úgyhogy inkább Deny-hez fordultam segítségért. – Amúgy, ő itt Deny. – motyogtam, a kutyámra nézve.
- Nagyon aranyos. – mondta Jake, miközben Deny érdeklődését is felkeltette a fiú. Szokásához híven szinte az ölébe ugrott így teljesen összesározva Jake ingét.
- Öhm… bocsi. Deny, nyugodj le! – parancsoltam a kutyára, aki rögtön négylábra ereszkedett, és folytatta mellettem az útját.
Egy ideig csöndben maradtunk, és időközben lassan kiértünk az erdőből.
- Elmagyarázzam ismét, hogy merre kéne menned, vagy pedig elkísérjelek? Ahogy nézem, ha nem éred el az 5:40- es buszt, akkor már nem jutsz haza.
- Örülnék, hogyha elkísérnél. Bár amennyit ma már bolyongtam a faluban, talán tudnám, hogy merre kell menni, de inkább nem kockáztatnék. – mondta nevetve, amihez én is csatlakoztam.
Ahogy haladtunk a buszmegálló felé, egyre többet beszélgettünk, és olyan gyorsan elszállt az idő, hogy már majdnem a buszmegállóhoz értünk. Jake viszont megállt a karám mellett, ugyanis a helyi lovardához értünk.